Szakértőink több éves, kiemelkedő képzettséggel és tapasztalattal rendelkeznek az adatvédelem területén a legkülönbözőbb iparágakban, valamint hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A csapatunk szakértői között vannak ügyvédek, jogászok, IT szakértők, IT biztonsági szakértők, marketing szakértők, projekt menedzserek.

Szakmai igazgatónk dr. Bárányos Krisztina már a GDPR rendelet előkészítésében is részt vett 2012-2014 között az Európai Unió Alapjogi Ügynökség (FRA) munkatársaként, megismerve annak logikáját és alapvető összefüggéseit.
2001-2009 között a Belügyminisztérium Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEKKH) dolgozott jogász munkakörben.
Majd 2009-től kezdett el foglalkozni adatvédelemmel az Adatvédelmi Biztos Irodájában, ezután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) folytatta szakmai pályafutását. Így 2009 óta csakis az adatvédelem a szakterülete. Gyakorlati tapasztalatot szerzett a következő multinacionális cégeknél adatvédelmi tisztviselő (adatvédelmi felelős) munkakört betöltve: Erste Bank Magyarország Zrt., Magyar Fejlesztési Bank Zrt., Vodafone Magyarország Zrt., itt a GDPR megfelelési projekt vezető szakértője is.
Legyen szó a GDPR bármely eleméről, minden igényt kielégítő megoldásokat kínálunk az ország egész területén. Megbízható, tapasztalt és rugalmas szakemberekből álló csapat gondoskodik a teljes körű folyamatos szolgáltatásról. Cégre szabott oktatás és felmérés keretében tekintjük át egy szervezet valós folyamatait és szabályzatait, amelynek eredményeképpen cégre szabott kész dokumentumokat kap. A dokumentáció mellé el is magyarázzuk, hogy mit, mikor és hogyan kell használni.